Gloucester Cathedral és a 'Potter' folyosó
The Wales Centre és a vár fal
Mikulás-Lak Skótok Cardiffban Vastengerész
Monmouthban
Monmouthban
Előzmény: A török barátnőm 2 hónapja elköltözött Gloucesterben ami közel van az Angol és Wales választó vonalához. Ezen a hétvégén meghívott magához, így péntektől egészen vasárnap estig élvezhettük a Walesi tájat.
Pénteken délután suli után kocsiban pattantunk és elindultunk a 4 órás útra. Sietnünk kellett, mert London 4-5 körül bedugul és kislépésekben lehet haladni. Ügyesek voltunk mert 6 után már Gloucesterben botorkáltunk és kerestük merre is van pontosan a végállomás. Végül megis találtuk fél 7kor már vacsorát kezdtünk főzni. Nagy volt az öröm, beszélgettünk, majd beraktak egy horror filmet ami nemis volt igazán horrorisztikus csak az egyik szereplő aki egy mágikus banya volt. Különlegesség: mikor átkot szórt valakira MAGYARUL mondta! Ki írta, hogy (hungarian speak), annyit értettem belőle, hogy 'megátkozlaaaaaak hááháá' meg mormolt még valamit de azt már nem sikerült elkapnom.Ebből persze egyből vicc lett, hogy 'madagaszkááár, goo alaszkaaa és hasonló variációk.' :) Ezután a félelmetes remek film után, el is tudtunk aludni hamar és reggel korán ébredtünk, hogy elinduljunk felfedezni Wales szépségeit.
Első utunk MONMOUTH-ba vezetett. Tudni kell, hogy ez egy Walesi kisváros, aminek az utcái macskakővel vannak kirakva. Nagyon hangulatos volt, főleg így, hogy itt már minden karácsonyi dekorációban úszik. Itt megebédeltünk egy mexikói étteremben és indultunk is tovább.
Folyamatosan esett az eső, de tudni kell Angliába, hogyha vársz még eláll az eső akkor sohase tudsz ellmenni sehova. Meg amúgyis itt az emberek már hozzászoktak. Mondjuk szerencsésnek éreztem magam, hogy Anglia másik részén lakom, mert Walesban folyamatosan esik az eső. Itt legalább nem mindig.
A következő megállónk egy vár volt, ami sajnos be volt zárva és nem tudtunk meg sokat róla, csak annyit, hogy Raglan Castle. Megnéztük, szép volt, köszönjük, ennyi, irány tovább...
ABERGAVENNY ami megint csak egy kis Walesi kisváros és híres a vasútvonaláról, mert itt is megáll az a bizonyos vonat ami összeköti Angliát és Walest.
CHEPSTOWban tettünk egy gyors sétát és indultunk is tovább CARDIFFba, ami Wales fővárosa. Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy mikor beértünk Walesban egy hatalmas hídon mentünk át, ez jelképezte, hogy mi mostmár Walesben vagyunk, meg persze hatalmas táblák.
Nade Cardiff...hihetetlen szép és csodálatos volt. Éppen a legjobb pillanatban kaptuk el, mert foci meccs előtti hangulat volt éppen. Ír v.s. Wales. Rengeteg ember és mindenki be volt öltözve skót szoknyába, kalap, sál, hosszúzokni minden ami kell. Egy hatalmas vár van a város közepén ahova nem tudtunk bemenni, mert lelépett a jegyárus. Ja igen bárhova akarsz bemenni fizetni kell, ha csak tűzijátékot akarsz nézni elkerítik és fizess ha látni akarod. Állítólag ezek a pénzek ilyen jótékonysági célokra vannak mindig fordítva...
A vár fala végig más-más nemzetiszínű zászlókkal van díszitve. Találtunk is egy kisboltot ami WALES CENTRE címet viselte, és ki is van írva lehet látni a képen is hogy: " Wales the happy country". Ami érdekesség ezen a képen még, hogy a felsősávban betűk vannak, amik egybe vannak írva, de nem tudtunk rájönni, hogy mit is akarna jelenteni. Damion angol srácnak, mondtuk,hogy olvassa, de még neki is feladta a leckét, azt mondta, hogy biztos walesi régi írás...?!... Ha valaki kiolvas belőle valamit jelezzen. :)
Ahogy sétáltunk szembe találtuk magunkat egy hatalmas MIKULÁS-LAKkal! Ebben a fenyőhegy belsejében van egy 'kamu' mikulás akinek az ölébe ülhetsz 5 fontért, készíthetsz vele képet és elmondhatod mit szeretnél karácsonyra amit hallanak a szülők is, és mindenki happy. Bedobhatsz levelet is a mikulásnak...mint a filmekben olyan érzésem volt...
Láttunk egy London Eyehoz hasonló dolgot, persze mikor közelebb mentünk rájöttünk, hogy a nyomába sem ér, de nem lehet rossz fentről megnézni a várost. (ezis zárva volt).
A város közepén állt egy vasember, vagyis egy vas tengerész, a városhoz közel van a tenger és NEWPORT kikötője, amit fentről láttunk csak az autópályáról hazafelé menet. Este megnéztük, hogy milyen a walesi élet, és jót mulattunk.
Vasárnap reggel próbáltunk korán kelni, végülis délben már elindultunk GLOUCESTERt felfedezni, ami híres a Katedrálisáról. Itt forgatták a folyosóin a Harry Pottert és minden walesi ember itt szeretne megházasodni. Rengeteg király járt itt, és halt is meg. Mikor bementünk éppen a kórus gyakorolt, leírhatatlan érzés fogott el, ahogy egy iszonyatosan nagy katedrális karácsonyi énektől visszhangzott.
Azt hiszem ettől szebben le sem zárhattuk ezt a hétvégét.
Csodálatos élmény marad Wales, és szerettem ahogy beszélnek a Walesi emberek, lehetett érezni a különbséget.
Aki csak teheti utazzon el egyszer ide...